BLOGOLÁS

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

Volt már olyan alkalom, mikor megemlítettem, hogy a blogolás engem mindig is foglalkoztatott és mindig volt blogom, mióta létezik az internet. Ez elég hosszú időintervallumot foglal magába és nyilván ennyi idő alatt gyűjtöttem tapasztalatokat.

A blogolás alapvetően egy rém egyszerű dolog. Elengedhetetlen, szerintem, hogy légy önazonos. Nem fogsz tudni olyan dolgokról írni, amik nem állnak közel hozzád. S mondok egy még érdekesebb dolgot, nem is kell, hogy olyasmiről írj, ami nem áll hozzád közel. Amennyiben közelinek érzel valamit vagy csak a lelkedről szeretnél írni, akkor tedd azt, mert előbb-utóbb, lesznek emberek, akik kapcsolódni tudnak majd ahhoz, aki vagy.

A blogolás kulcsa

Nyilván a sikert az hozza majd meg, ha lesz forgalmad, lesznek emberek, akiket érdekel, amit írsz, mert az hasznos, edukatív vagy csak szimplán tudnak kapcsolódni a veled történtekhez. Az érzelmekhez alapvetően is könnyebb kapcsolódni. A lényeg, hogy az ehhez vezető kulcs a TÜRELEM.

Semmi nem fog menni egyről a kettőre azonnal, hanem ezeket fel kell építeni és nem szabad az első sikertelenségek után sem feladni. Csak az visz előre, ha TE is mész előre, s van benned egy elképzelés, hogy mi is a terv, hogyan szeretnéd azt megvalósítani.
Lehet, hogy lesznek emberek, akik kevésbé szimpatizálnak majd veled, de ez nem a TE problémád kell, hogy legyen. Nyilván az építő kritikákat érdemes megfogadni, s kell is, hogy tudj fejlődni. Viszont, ha valaki bunkó, bántó, sértő, azt nem kell elviselned. Minden ilyesmire ott a tiltás gomb, azért van, hogy használd!

Önazonos blogolás

Megmutatni önmagad, alapvetően a világnak, nagyon nehéz. Viszont gyakorolni kell, s minden ilyen helyzetbe bele lehet szokni. Senki nem a billentyűk mögé vagy a kamera elé született, hanem próbálunk fejlődni, tapasztalni és a lényeg, hogy csináljuk.

Szerintem, ha valami jobban érdekel annál, mint amennyire félsz tőle, akkor el fogsz tudni indulni.

Minden kezdet nehéz, ez tény, de, ha nem teszel semmit, soha nem tudod meg, hogy mi lehetne belőle. Ezért azt mondom, hogy tedd fel a kérdést magadnak, hogy mi a legrosszabb, ami történhet? Próbálj meg azonosulni ezzel a gondolattal és keress rá választ.
Mondd meg, hogy mi az, amitől igazán félsz, ami annyira megtorpant, hogy nem mersz belevágni, csak álmodozol.

Az, hogy álmodozol, egy nagyon szép dolog, de nem lesz belőle tapasztalás. Ezért azt mondom, hogy csapd ki azt az ajtót és lépj ki rajta!
Az idő akkor is telik, ha nem csinálsz semmit, illetve akkor is telik, ha elindulsz az úton, ami érdekel.

Lehet, hogy visszatartó erő számodra a környezeted megítélése, de őszintén, ha ők nem tesznek az életük jobbá tétele érdekében semmit, akkor ki nem szarja le, hogy mit mondanak? Ha valaki vitte már valamire, s látod ezt az eredményt, s felnézel rá a bátorsága miatt, akkor az nem többet ér, mint a negatív spirálban lévő társadalom kritikája? Amúgy sem feltétlen kritika az ő véleményük, inkább irigység.

Nagyon sok ember azért szól le téged, s azért köt beléd, mert irigy. Viszont, ha neki megfelel a saját élete, hogy nem tesz érte semmit, az csakis az ő problémája kell, hogy legyen, nem a tiéd.

TE csak menj előre, csináld a dolgod, s ne foglalkozz a negatív véleményekkel, mert az nem a te problémád!

Blogolás és a munka fogalma

Az, hogy TE dolgozol egy blogon, az soha nem lesz elítélendő munka, mert az kőkemény munka, amire nem sajnálsz időt, egy idő után pénzt sem, hogy az úgy működjön, ahogy Neked a legjobb!

Személy szerint régen a személyes blogjaimra az időt nem sajnáltam, manapság viszont a pénzt sem. Kellett nyilván saját tárhely, domain, hogy minden gördülékenyen menjen. Nyilván el kellett indulni egy arculati úton, hogy minden úgy nézzen ki, ahogy számodra komfortos, elvégre itt is önmagadat adod át az embereknek, a kinézettel is sugárzol valamit.

Szerintem, s még jó sok más blogger nevében gondolhatom ezt, a blogolás, s az énmárka építése, egy kőkemény munka, ami bizony egy idő után többet fog adni, mint a 8-tól 16-ig tartó munkaidő.

Lehet, hogy valakinek csak a fizikai munka a munka, ami véleményem szerint teljesen rendben van. Mindenkinek az a fontos, ami boldoggá teszi vagy amiből meg tud élni. Viszont azt gondolom, hogy a kreatív munkavégzés is van ugyanannyira hasznos és értékes, mint bármelyik más szakma.

Alapvetően is azt gondolom, hogy kellene annyira intelligensnek lennie a társadalomnak, hogy mindenki egyénként elfogadja a mások döntéseit és céljait, kritika nélkül. Szerintem mások életéhez semmi közünk, de ez nyilván nagyon keveseknek egyértelmű, sajnos.

Viszont él bennem a remény, hogy egyszer eljutunk egy élhető szintre, ahol nem a negativitás lesz a húzóerő, hanem az összetartás. Ugyanis ez vinné előre a társadalmunkat. Bármilyen hihetetlen sokaknak, az emberiség összetartozik, az, hogy fogyasztói társadalommá neveltek minket, s ezáltal elfajult ez az egész világ, az nem magyarázat semmire. Mert alapvetően egyek vagyunk, s valaminek történnie kell, hogy erre ráébredjünk.

Nem annyi az élet, amennyit belénk akarnak súlykolni, hanem annyi, amennyit elhiszünk magunkról.

Szóval legyen hited, első sorban önmagadban, aztán minden ki fog alakulni.

Blogolás, de hol?

Én Blogger párti voltam, minden blogomat ott működtettem, egészen addig, míg tavaly novemberben létre nem hoztam a saját weboldalam.

Alapvetően csak azért, hogy legyen egy online naplóm, mert lényegében az az volt, tökéletesen működött a Bloggeres opció. Elégedett voltam vele, a kinézete is viszonylag kultúráltan összehozható volt, tetszett. Egyszerű volt és praktikus, a célnak mindig megfelelt.

Tavaly novemberben jött az ötlet, hogy a mindenféle design elemeimet, amiket a Portfóliómban megtekinthetsz, meg szeretném mutatni mindenkinek, mint designer, mert büszke voltam és vagyok a munkáimra.

Ekkoriban kezdtem el gondolkodni, hogy milyen néven szeretnék megjelenni és a tárhely szolgáltató melyik legyen, mert a bőség zavarából, őszintén mondom, hogy nem láttam a kiutat.
Alapvetően nem a tökéletesen végleges szolgáltatót kerestem, hanem egy jó alapot, amin én személy szerint, el tudok indulni. Így találtam meg a Rackhost szolgáltatásait, ami mellett végül döntöttem.

Nekem náluk van a domain előfizetésem is, illetve a tárhelyem is tőlük van. Teljes mértékben elégedett vagyok mindennel.

Másik fontos dolog, amin tervezve van a weboldal kinézete az a WordPress. Lényegében ez a lelke mindennek. Én imádom, illetve mindenkinek ajánlom is.

Összegezve

Alapvetően kifejtettem mindent, amit szerettem volna. Erről többet szerintem nem is kellene így első körben fejtegetni.

Amennyiben kíváncsi vagy bármire a témával kapcsolatban, kommentben vagy levélben nyugodtan kérdezz és hozom a véleményem!

Köszönöm, hogy velem tartottál,
Kitti

CIKKAJÁNLÓ

  • INSPIRÁCIÓ, DE HONNAN?
  • A FOTÓMANIPULÁCIÓ MESTERSÉGE: DIGITÁLIS KÉPSZERKESZTÉSI TECHNIKÁK ÉS TRÜKKÖK
  • DIGITÁLIS ILLUSZTRÁCIÓ ÉS DESIGN
  • TARTALOMGYÁRTÁS – HOGYAN NE VESZÍTSD EL MAGAD A LEHETŐSÉGEK TENGERÉBEN?
  • FOTÓK A WEBOLDALADON – HOGYAN ÉRDEMES HASZNÁLNI, HOGY NE CSAK SZÉPEK LEGYENEK, HANEM HATÉKONYAK IS?
  • SZÍNPALETTA – HOGYAN TALÁLD MEG AZ IGAZIT?
  • FACEBOOK CSOPORTOK – HOGYAN ÉPÍTSÜNK ERŐS KÖZÖSSÉGET?
  • ONLINE JELENLÉT NÖVELÉSE INSTAGRAMON DESIGN ESZKÖZÖKKEL
  • VIZUÁLIS TARTALMAK EREJE A MARKETINGBEN
  • BRANDING – ISMERKEDJ MEG A FELISMERHETŐ MÁRKÁK TITKAIVAL
  • KREATÍV GONDOLKODÁS – FRISS ÖTLETEK ÉS INSPIRÁCIÓK
  • DESIGN STUDIO NYITÁS – A KREATÍV VÁLLALKOZÁS LÉPÉSEI

Kommentek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük